Kávézz, ne háborúzz!

Gondolatok a DXN Ganoderma kávé üzletről

Békeidőben kávézhatok szerencsére itt Magyarországon. A videóban látható régi orosz ágyúk még általános iskolás alsó tagozatos gyerekkoromban kerültek pár tankkal együtt kiállításra Miskolcon, az Avason. A tankokat már elvitték. Már csak a betontalapzatuk látható lentebb. Emlékszem, rengeteget játszottunk rajtuk és még bele is tudtunk mászni a vezetőfülkébe. Kicsit félelmetes is volt, meg izgalmas is persze. A maradék két ágyút a feljebb vontatták mostani helyükre és bekerítették. Korábban zárva volt a köréjük épített zöld kerítés.

Mikor kis BMX biciklimmel a Flatland (talaj) trükkjeimet gyakoroltam, napi szinten órák hosszat láttam fent az Avasi Ifjúsági Parkban (én inkább Avastetői Sportpályának hívom, – ,,a Pályám”-nak), hogy ott pihennek, mára már békésen, de mégis szinte harcra készen.

Nyerő párosítás: testedzés és egészséges kávé üzlet
Kevesebb szórakozás most, hogy később többet szórakozhassak?

Egy ideje a több órás gyakorlások ideje lecsökkent másfél-két órára, többnyire sajnos csak hétvégére (időközben a BMX-et egyenlőre felváltotta a gördeszkázás). Más került a fókuszba, gondolom, már tudjátok, hogy a DXN Ganoderma kávés üzletemre célzok. Pontosan azért biciklizek most fent kevesebbet, hogy később majd még többet tudjak. Ez egy kicsit sületlenségnek hangzik, ha csak így hagyom ezt a mondatot a levegőben lógva. Kifejtem kicsit bővebben.

Számomra elég nyomós ok a változtatásra, hogy nem én irányítom az életemet

Eljutottam kb 8 éve arra a szintre, felismerésre, hogy bizony nagyon nem én irányítom az életemet, a szabadidőmet. Ez akkor történt, mikor visszaköltöztem Miskolcra, az Avasra a 3 kutyámmal.

Coffee and peace, kávé és béke
Minek veszekedni, ha gombáskávézni is lehet? 🙂

A Vonzás Törvénye az életemben

Egyszer, mikor éppen szokás szerint a BMX-emen gurultam, forogtam fent az avasi pályán, megálltam egy pillanatra. Gyönyörű idő volt. A napsütés még nem csapott át elviselhetetlen hőségbe, mikor pánikszerűen menekülök be az árnyékba. Jól ment minden trükk. Akkor vidékről jártam fel BMX-ezni a kedvenc pályámra, még kertesházból.

Minden klappolt, egy dolgot kivéve. Bár mondhatnám, hogy tősgyökeres avasi vagyok, akkor nem itt laktam pár évig, hanem vidékre költöztem, egy sor meggondolatlan döntés következtében. Aztán elváltam és eladás alatt volt a ház. Nem éreztem ott többé jól magam, ahol laktam. és visszavágytam ide, az Avasra. Addigra a kis családom megszaporodott, de nem gyerekkel, hanem 3 kutyával. Csak ennyit mondtam, halkan, szinte sóhajtva: ,,Bárcsak a kutyákkal itt laknék.”

És láss csodát…

Kerékpározás három kutyával hegyre fel
A kiegyensúlyozott kutyák titka a rendszeres lemozgatás

Sokat hallani a bevonzásról, a vonzás törvényéről, arról, hogy a gondolatok valósággá lesznek, ha az ember tényleg nagyon akar valamit és tesz is érte. Kiváló előadók, köztük egyik kedvencem, Szabó Péter, aki szintén avasi ,,gyerek”, próbálja felnyitni az emberek szemét – már akik hagyják – , hogy merjünk álmodni, és tegyünk is az álmainkért, és az univerzum majd meghajlik az akaratunk előtt.

Higgyen bárki amit akar, nekem ez a kívánságom valóra vált. Megkönnyebbüléssel, örömmel, nyugalommal járt hogy visszaköltöztem ide az Avasra, ahol szinte az egész gyerekkoromat éltem, de egyben hatalmas korlátot is szabtam vele önmagam számára.

Aki panelban lakik kutyákkal, tudja, miről beszélek. Aki nem, annak azt javaslom, ne próbálja ki. Igazából nem a kutyával, mint kedvenccel van a baj, hanem a sétál általi megkötöttséggel, amit ez jelent, legyen az akárcsak egy kis öleb is.

Nevess ki bátran, hogy MLM-mel foglalkozom, de én csak iszom tovább a gombáskávét 🙂

Kávézok, nem háborúzok.

Sem a valós életben, sem a cyber-térben az interneten nem folytatok gerilla harcot. Nem trollkodok, nem kommentelek soha sem negatívan. Akkor inkább nem írok oda semmit.

A kutyás sztorik videósorozatomat még határesetnek tartom, mert azzal, hogy felhívom a figyelmet olyan hibákra, amit a napi kutyasétáltatás során látok, azt szeretném, ha az emberek okulnának belőle.

Nem osztogatok felbujtó, koholt irományokat, uszító videókat, semmit, ami arra adna okot, hogy az emberek egymásnak ugorjanak. Erre a hozzáállásra a DXN filozófiája (One Mind – Egy Tudat) is nagy hatással volt. Fantasztikus, hogy több, sajnos egymással nagyon szemben álló vallás és nemzet tagjai tudnak egy előadóteremben, hajón, kiránduláson együtt ünnepelni, örülni sikereiknek, amit azzal értek el, hogy a DXN Ganodermás kávéját, gyógygombáit, Spirulináját és a többi egészséges, gyógyító termékét juttatják el az emberekhez világszerte (One World, One Market – Egy Világ, Egy Piac).

A DXN Ganoderma kávé üzletben a fókusz azon van, hogy minél több emberrel megismertessük a termékeket. Nem foglalkozunk azzal, ki milyen nemzetiségű, vallású, vagy, politikai nézetű. A cél mindazon emberek egészségi- és életszínvonalának javítása, akiket ez érdekel.

Miért háborúzzak, ha kávézhatok is?

A háború, a harcias, nyomulós, ,,régi-iskolás” MLM stílus, ami miatt szinte mindenki megutálta ezt a szakmát, messze áll a DXN attitűdjétől és tőlem is. Lehetne pedig szerintem mire nagyképű a cég és alapítója, dr. Lim. A DXN a világelső, piacvezető Ganoderma vállalat számos, rendkívül komoly elvárás teljesítésével szerzett kitüntetés, tanúsítvány és oklevél birtokában. Azonban ha megnézzük dr. Lim-et, meghallgatjuk pár szavát, egyből lejön az, hogy milyen szerény és közvetlen ember valójában, annak ellenére, milyen hatalmas tudást birtokol.

Az összes termelési folyamatot egy kézben tartó DXN (One Dragon – Egy Sárkány) és minden alkalmazottja és független hálózatépítője a harciasságot és a küzdelmet arra fordítja, hogy a cég terjeszkedjen, ezáltal minden lehetséges helyre és emberhez eljuttassa a fantasztikus termékeket, amikkel számos ország kórházaiban is gyógyítanak. Nem válogatunk nemzetek, vallások, bőrszín és egyéb tulajdonságok alapján abban, hogy kivel ismertessük a termékeket és az üzleti lehetőséget.

Minek háborúzni, mikor gombáskávézni is lehet? 🙂

Azért küzdök, hogy minél többen kávézhassanak

Napi szintű küzdelmet jelent dolgozni járni, hogy az ember számlákat tudjon fizetni. Számomra még itt betársul az egyelőre főállás mellett online épített DXN gyógygombás kávé üzlet. Azért küzdök, hogy minél többen megismerjék és ihassák a Ganoderma kávét. Ennek a küzdelemnek a célja pedig az, hogy később ne kelljen naponta a hónapról-hónapra élésért küzdenem. Kezd kicsit bonyolult lenni, ugye? 🙂

Talán, ha már a háborút és kávét így sikerült összehoznom, most megfogalmazom egy mondatban, mit jelent számomra a kávé és a háború, de én inkább a küzdelem szót használom, mert ez ideillőbb és nem kevés különbséget is takar:


Azért küzdök, hogy minél többen (DXN) kávézzanak, és ne háborúzzanak!
A DXN üzlet globális hatása

Én úgy gondolom, hogy a DXN üzletnek globális szinten is hatása van az élet eseményeire. Mindenki egészségesebb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb is lesz, ezáltal pedig a világ is egy még jobb hellyé válik. Ebben persze az is hatalmas szerepet játszik, hogy a DXN egy nemzetközi üzlet, és DXN termékek a világ összes országában elérhetőek.

Ha eddig eljutottál az olvasásban és nem gondolod azt, hogy egy komplett idióta vagyok, amiért ennyi szokatlan dolgot összehordtam, javaslom, olvass utána a ganodermás kávénak (és többi terméknek) az oldalamon, hiszen, ha leegyszerűsítjük, a kávé a ,,ludas” mindenért. Talán a pecsétviaszgomba hatására írok le sok mindent és látom más színben a világot, hiszen hangulatjavító hatása is van, számomra biztosan! 🙂

Kitartás és tanulás, s profi leszel, meglásd 🙂

Ez az átszerkesztett blogbejegyzés az előző oldalamról való, 2017. 05. 14-én tettem fel eredetileg.